2012. február 23.

Répás rétes




Felénk, a Mátra lábánál elég közismert és kedvelt rétestöltelék a sárgarépa.
Az ország más részeiről érkező vendégeink kicsit csodálkozva és idegenkedve nézegetik, amikor megkínálom őket, és félve nyúlnak a jól megszokott túrós-meggyes mellett a répás rétesért.
Aztán, az esetek többségében, úgy találják, hogy ez bizony nagyon finom. 
Én mindig teszek a töltelékbe kevés almát és fahéjat is, mert önállóan a sárgarépa semleges ízű. Így viszont az almával enyhén savanykás, a fahéjjal pedig illatos lesz. 

Hozzávalók 2 rúdhoz

1 csomag ( 2x2 lap) fagyasztott vagy 4 hagyományos réteslap
1 kg sárgarépa
3 alma
2 kávéskanál fahéj
16 dkg cukor
2 evőkanál olaj
½ kávéskanál só

A kenéshez
olaj
tejföl

Megtisztítjuk a sárgarépát, meghámozzuk az almát, és eltávolítjuk a magházát. Nagyobb lukú reszelőn lereszeljük mindkettőt. Hozzáadjuk a cukrot, sót és a fahéjat. Felhevített olajon addig pároljuk, amíg meg nem puhul, és el nem párolog a leve, majd kihűtjük a tölteléket.
Vékonyan megkenünk olajjal egy réteslapot, ráteszünk egy másikat, és egyenletesen elterítjük rajta a töltelék felét. Bejgliszerűen feltekerjük, és sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük.  Ugyanígy járunk el a másik rúd esetében is.
Megkenjük a tetejét tejföllel, hogy sütés alatt ne száradjon ki a tészta. Forró sütőben 15-20 perc alatt megsütjük.  Melegen szeleteljük, fahéjas porcukorral meghintve tálaljuk.

6 megjegyzés:

Mesi írta...

Nekem ez a gyengém! :D Alma nélkül tejjel párolom meg a répát és a réteslapra teszek tejfölt is! szeretjük nagyon! :)

Unknown írta...

Szeretem!:D Bár én nem pároltam meg a répát sütés előtt, csak megszórtam a nyers finomra reszelt répával a réteslapot és kevés kristálycukrot szórtam rá, így sütöttem meg, de így is finom lett.

Unknown írta...

Nem hallottam még soha róla de nekem már tetszik.Ezt kifogom próbálni.Én nagyon szeretem a ráteseket de a kedvencem a tökös rétes.

Citromhab írta...

Mesi, úgy is nagyon finom lehet:-)

Juci, kipróbálom majd a te módszereddel is.

Daniela, nálunk az egyik kedvenc. Én még tököset nem sütöttem soha:-)

Unknown írta...

Elkészítettem! Hatalmas sikere lett. Bár a cukrot mézre cseréltem, kihagytam a tejfölt és véletlen 2tk fahélyat adtam hozzá.

Amy írta...

Soha nem párolom vagy főzöm előtte a répát, hanem vékonyra reszelve nyersen teszem a vajazott réteslapra és fahéjas barnacukorral szórom meg. Isteni és így jobban kijön a répa édessége szerintem.